Egy életre szóló karácsony

Besorolás: 12+

Műfaj: Romantikus, Humor

Figyelmeztetés: Shounen-ai

Megjegyzés: Igen ez is arra a versenyre van, a 3. fordulós művem. Még nem került ki hivatalosan ,de ha kész van már gondoltam kiteszem. Mivel a feladatban meg volt jelölve, hogy karácsonyi hangulatú legyen, hát remélem olyan is lett. A párosítás igen érdekesre sikeredett, de nem ez az első amit velük írok....

Párosítás: U-Kiss - Kevin & GazettE - Reita

Egy életre szóló karácsony

Kevin pov:

Egy japán repülőtéren toporgok, indulnék a rokonokhoz Los Angelesbe. Most végeztünk a koncerttel, én meg már rohannék is tovább, de az előbb bemondták, hogy késik a járatom vagy egy órát. Hát nagyon jó. Én rohangálok itt fel-alá, mint a mérgezett egér, csak hogy elérjem a gépem, az meg pont most késik!

- Elnézést, ezt elhagytad. - kopogtatja meg a vállam egy magas szőke férfi, és felém nyújtja a névre szóló repülőjegyemet. - Az előbb találtam meg a bejáratnál. Még jó, hogy híres vagy, és tudtam kit keressek ezzel a névvel. - mosolyog rám az orrkendője alól. Annyira ismerős és tudnom kéne ki ő, de nem jut eszembe.

- Öhh… Köszönöm szépen, hogy utánam hoztad. - nyúlok a jegyért, de ő visszahúzza előlem, hogy ne tudjam kivenni a kezéből.

- És mit kapok érte cserébe? - kacsint rám. Most már nem is olyan szimpatikus, mint eddig volt. - Tudod, ha nem lenne nálam ez az újság, biztos, hogy nem találtalak volna meg. Bár így is elég nehéz volt, mivel már szőke vagy és nem barna.

- Mit akarsz tőlem? Autogramot? - nézek rá értetlenül. Nem igazán értem, mit adhatnék én neki.

- Ohh nem. Minek kéne nekem egy Kpop bandatag aláírása, miközben én Jrocker vagyok? Furcsa gondolataid vannak. - néz rám nagy szemekkel és ekkor esik le, ki is áll előttem. Nem más, mint a The GazettE-es Reita. - Csak unatkozom, mivel egy órát késik a gépem, elszórakoztathatnál addig.

- És szerinted még is mivel szórakoztatlak el? - nézek rá kicsit dühösen. Kezd idegesíteni már amit művel.

- Beszélgetünk? - kacsint megint, aztán egy perverz mosolyra húzza a száját. És nekem ez valamiért nagyon nem tetszik.

- Hát jó. Hova mész? - teszem fel én az első kérdést, ő pedig cserébe átnyújtja nekem a jegyem, majd egy eldugott kis zugba rángat a váróban, ahol letudunk telepedni.

- Los Angelesbe a barátnőmhöz, ott fogok karácsonyozni. Rukiék fújnak is rám ezért rendesen. És te miért mész oda? - céloz ezzel arra, hogy megnézte rendesen a jegyem és már az úti célom is tudta, hova megyek. Nem véletlen választott engem beszélgető partnernek úgy látszik.

- Anyukámékat látogatom meg. Nálunk ez ilyen egész csapatra vonatkozó dolog. A karácsonyt mindenki otthon tölti, a szilvesztert meg együtt. - mosolyodom én is el csak arra gondolva, ha csak egy kis időre is. Nagyon szeretem a KissMe-ket és az egész bandát, meg ami vele jár, de néha sok ez így egyszerre és jó egy kicsit haza menni.

- Ez furcsa. Azt hittem, az ember ha teheti inkább menekül egy kicsit azok elől, akikkel kényszerből együtt kell élnie. - mutatja fel az újságot benne egy vezető cikkel, miszerint az, hogy hét férfi a húszas éveik elején járva normális-e, hogy együtt élnek.

- Attól még, hogy nem mi akartunk együtt élni egymással, nagyon jól kijövünk. Mindenkinek megvan a kis magánszférája a lakásban. És ha bármi gond van, mindig számíthatunk egymásra. - válaszolok neki, bár ezt a kérdést kifejezetten utálom. Persze szar, mert az ember így még párt keresni se tud rendesen. Mit mondasz neki?  "Helló, szia, igen, én vagyok Kevin Woo, igen tudom, nagyon cuki vagyok, és persze, gyere fel hozzám estére, csak hat pasival élek együtt…" Ez nálunk mindig is egy gáz téma volt, de senki nem firtatta soha, mivel bele kellett törődnünk, hogy ez van. Pláne, hogy a hétből hat meleg, és egy pár a házon belül. Csak én vagyok még mindig szingli. Úgy hogy csak nekem maradt a párkeresgélős rész.

Ilyen semmitmondó dolgokról beszélgetünk, amíg fel nem szállunk a gépre. Vagyis igazából csak ő kérdezget, és ha mond is magáról valamit, az általában mindig a bandával kapcsolatos, nem mond semmi személyeset. Aztán a gépen mellém ül, kicseréli a helyét azzal a hölggyel, akinek eredetileg mellettem kéne helyet foglalnia. Ezt csak azzal indokolja, hogy nem szeret repülni, és ha már muszáj, akkor olyan mellett üljön akit ismer. Bár nem mintha mi olyan régóta ismernénk egymást. Egész úton hozzám se szól, zenét hallgat, olvassa az újságot, netezik. Talán félúton lehettünk, mikor arra keltem fel, hogy valami a vállamhoz ér. Rögtön kipattant a szemem és oda kaptam a tekintetem. Egy hortyogó Reitát találtam nekem dőlve. Én meg csak néztem őt. Olyan más volt, mint én. Nem csak zeneileg és stílusilag, hanem mindenhogy. Talán az egyetlen közös bennünk, az a festett szőke hajunk, de itt vége is. Az arcát félig eltakarja az egyik szőke tincse, ezért kisöpröm az arcából, így is jobban szemügyre véve őt, miközben a kezem véletlen a kendőjéhez ér. Kíváncsi lennék vajon miért hordja, de jól áll neki az biztos. Még bámulom egy kicsit rajta töprengve, majd visszadőlök az ülésembe rendesen, és én is lehunyom a szemem.

Reita Pov:

Gondoltam húzom kicsit az agyát azzal, hogy rádőlök a vállára, de úgy látszik nem jött be. Még aranyosan kis is simítja az arcomból a hajam. Pedig én arra számítottam, hogy még el is lök magától, nem arra, hogy ilyen kedves lesz velem. Furcsa ez a fiú, olyan kis lányos törékeny, mégis van benne valami, ami vonzza az ember tekintetét. Sose volt még fiú partnerem, ezt a buzulást mindig meghagytam Uruhának meg Kainak. De most már megértem, mit esznek néha a fiúkon. Ezen a fiún én is szívesen ennék valamit. Ha legközelebb szingli leszek, tuti felszedem. Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni, és hiába velem egy nemű, nagyon tetszik. Ahogy beszél, mikor a tekintete elréved a múltba tekintve pillanat képeket maga elé vetítve, olyan édes. - Oh Reita, mi a fasz van veled­?! Térj már észhez, úgy picsogsz, mint valami szűz! Inkább aludj tovább, addig sincsenek ilyen gyökér gondolataid!

A gépről leszállva Miyu-chan nem várt a reptéren, ahogy megbeszéltük, így hát kénytelen-kelletlen elindultam hozzá egyedül taxival. Mikor oda értem hozzá, senki nem volt otthon, nekem meg nincs kulcsom a lakásához. Este 9-ig ültem ott tök egyedül, aztán még számon kérte, hogy mit keresek itt, nem is szóltam neki. Pedig de. Hat üzenetet hagytam neki, amit közlök is vele, de ő csak lerendezi annyival, hogy szervizben van a telefonja.

Épp három napja voltam nála, mikor mondtam, hogy este menjünk el bulizni. Ő kiverte a hisztit, hogy nem megy sehova, de ha én akarok, mehetek, akár egyedül is. Én pedig úgy döntöttem, azért mert ő hisztis, nem fogok otthon ülni. Bejelentettem, hogy majd reggel jövők, de aztán rá négy órára úgy éreztem, ez egy nagyon bunkó dolog volt, így vettem ajándékot és vissza mentem. Nem volt bezárva az ajtó, beléptem, és őt találtam a kanapén két férfi társaságában igen extrém helyzetben. Neki nem mondtam semmit, beledobtam a pár kint lévő cuccomat a sport táskámba. Ő csak bámult a kanapéról és elkezdett sírni. Mikor végeztem a pakolással, felkaptam a tatyóm, és távoztam a lakásból. A folyóson meztelenül utánam fut és rám akaszkodik azt üvöltve, hogy bocsássak meg. Én csak ellököm magamtól és megyek tovább. Nekem ilyen emberre nincs szükségem. A ház elé leérve rögtön gyújtok egy cigit, és nem érdekelve, hogy Japánban épp hajnali kettő van, Nikura Kaorut tárcsázom, ő mindent meg tud szerezni. Megkérem, hogy szerezze meg nekem Kevin telefonszámát. Oda-vissza jegyem van, nem akarok még arra is pénzt költeni, hogy haza menjek azért, mert a barátnőm egy kurva. Úgy hogy megragadom az ő általa szerzett lehetőséget, és felszedem Kevint, bár nem értek a pasizáshoz, de remélem menni fog. Meg is jön kb. 5 perc után Kaorutól az sms, én pedig rögtön tárcsázom is Kevint.

Kevin Pov:

- Halló tessék! - veszem fel a telefonom. Egy ismeretlen szám keres. Tuti megint valaki csak kellemes ünnepeket akar kívánni. Már elegem van ezekből nagyon.

- Szia. Reita vagyok. - szól bele a vonal másik végéről, én meg sokkot kapok, és nem csak azért, mert ilyenkor hívnak, hanem mert ő hív. - Van egy kis gondom, és nem igazán ismerem ki magamat a városban. A vonatállomáson ülők. Ki tudnál értem jönni?

- Öhh persze, ki megyek hozzád, az úgy sincs messze tőlünk. Egy 20 perc és ott vagyok gyalog. - nyomom ki a telefonom, el se búcsúzok tőle. Nem tudom miért, de nagyon rossz érzésem van vele kapcsolatban. Nem csak azért, mert felhívott, hanem mert már a repülőgépen is olyan furcsán éreztem magam a közelségétől. Hevesen ver azóta is a szívem, ha csak rá gondolok, mikor a vállamnak dőlve aludt. Pedig aztán én is hallottam a híreket mekkora szívtipró. Mindig az ő nőügyeivel van tele a pletykarovat.

Mikor kiérek az állomáshoz, rögtön megpillantom, keresnem se kell. A falnak támaszkodva cigizik, a táskája a lábánál. Olyan megtörtnek és szomorúnak látszik.

- Mi a baj? - térek a tárgyra, mikor odalépek hozzá.

- Baj az nincs, inkább egy szívességet szeretnék kérni. Kidobtam a barátnőm, viszont a jegyem csak négy nap múlvára szól vissza, és nincs hol laknom. Pénz meg nem nagyon van nálam, és nem is nagyon bízom az emberekben. Ha nem lenne nagy gond, eltudnál szállásolni erre a pár napra? Ígérem nem leszek útban.

Persze én erre mi mást tudtam válaszolni? Meg engedtem neki. Hisz holnap lesz Szenteste. Most hagyjam itt az utcán megfagyni? Mindig mondta Soohyun, hogy túl lágyszívű vagyok. Lehet, hogy igaza is van, de nem tudok ezzel mit csinálni.

Azt hittem majd tök átlagosan fognak telni a napok, de nem. Mindig is azt hittem, hogy ő egy sznob, de tévedtem. Mindenben segített, amiben tudott. Ma reggel is épp sütöttem, mikor kómás fejjel betámolygott a konyhába.

- Szép jó reggelt! - mosolyog rám kedvesen, én pedig cserébe elé teszek egy kávét.

- Szebb már nem is lehetne. - Ő csak odébb tolja, mögém áll, átdugja a két kezét az enyémek alatt ezzel teljesen átkarolva engem, és nekiáll gyúrni a tésztát, miközben az állát a vállamra támasztja.

- Öö, te mit csinálsz épp? - pirulok fülig, amin ő csak jobban mosolyogni kezd olyan perverzen.

- Csak segítek neked. - közben ad egy puszit a nyakamra, és csak gyúrja tovább a tésztát csöndben. Ez megy vagy 15 percig, én meg kővé merevedve állok, amikor is ő össze keni liszttel az arcom. - Így legalább a látszata is megvan annak, hogy te is csináltál valamit. - ad még egy puszit az arcomra, majd felkapja a kávéját, leül az asztal másik végébe, és engem néz. - Mire vársz? Kész a tészta, már csak ki kell nyújtanod.

- Köszönöm. - csak ennyit bírok kinyögni. És ez nem az első ilyen helyzet, hogy ennyire közvetlen velem. Tegnap a fát díszítettem. A széken álltam, mert anyuék elég magas fát vettek, amikor is valaki átkarolta a derekam. Már ettől a hirtelen érintéstől is majdnem leestem a székről, és amikor lenézek, hogy ki az, hát ki más lenne, mint Reita. Azt mondta azért, mert nem akarja, hogy leessek és valami bajom legyen. Persze anyám is pont akkor jött arra megmosolyogva minket, azzal a kijelentéssel, hogy olyan aranyosak vagyunk így együtt. Anyumék szerint Reita nem véletlen veszett össze a barátnőjével. Szerintük miattam, mert tetszek neki. Persze nem hajlandó elmesélni, hogy min vesztek össze a lánnyal, de a lány azóta is hívogatja, de ő mindig kinyomja.

Aztán ott volt még a tegnap esti kis eset. Találtam az én nevemmel még egy ajándékot a fa alatt, de nem volt rá írva, hogy kitől van. Persze egyértelmű, hogy tőle kaptam, de nem hajlandó bevallani, egyfolytában tagadja. Egy aprócska kis doboz volt benne, egy ezüstláncon lógó csepp alakú ónixkő. Annyira gyönyörű! Azóta se vettem le, mert nagyon tetszik. De már csak két napot maradunk. Úgy döntöttem, vele együtt megyek vissza Japánba, mivel akkor már vége az ünnepeknek, és neki sem kell egyedül utaznia.

- Meddig elmélkedsz még? Vagy nyújtsam is ki én a tésztát te kis lustaság? - szól az eszmefuttatásom közepébe épp gondolataim tárgya.

- Jaj persze, kinyújtom, csak egy kicsit elbambultam. - motyogom orrom alatt, és már neki is állok teendőimnek.

- És mi vonta el ennyire a figyelmed? - néz mélyen a szemembe olyan tekintettel, mintha tudta volna min járt az agyam. Hisz mióta itt van minden gondoltam csak körülötte forog. Nem is értem magamat. Mindig is tudtam, hogy a fiúk tetszenek, de nekem mindig is az olyan Alexander félék jöttek be. Nem is értem magam, Reita miért tetszik.

- Semmi. Mi lenne, ha délután elmennénk vásárolni? Akarok karácsonyi ajándékot venni a többieknek. - beszélek hozzá, de nem merek ránézni. Annyira nem szeretem a vesébe hatoló pillantásokat, s ő nagyon sokszor néz rám úgy.

- Én benne vagyok. Nekem is kéne venni valamit Kaiéknak, mert ha nem, úgy is megsértődnének. - nevet fel. Annyira tetszik a nevetése is, és magamat meg annál kevésbé értem, minél többet gondolkodom rajta.

Mikor végzek a süti sütéssel, összekészülődünk és vásárolni megyünk. Felajánlja, hogy van jogosítványa, így akár mehetnénk autóval is, ha elkérem aputól. És igaza van, így sokkal egyszerűbb megoldani az egészet.

- Gondolkodtál már azon, hogy mit veszel a csapattársaidnak? - kérdezem, mert nekem ötletem sincs. Hátha tőle kapok valamicske kis ihletet.

- Hát Ruki kap egy kockás inget, mert a Dim Scene óta meg van őrülve értük, de nálunk erre nem nagyon van kereset, ezért ritkán talál. Uruha és Kai egy pár, nekik valami összefüggőt kéne találni. Aoi-nak meg szerintem veszek egy doboz hajfestéket, hogy azt a rózsaszínt tüntesse el. - sorolja, majd a végét elkuncogja. Szegény Aoi, már előre sajnálom. - És te mit veszel a többieknek?

- Hát nem is tudom. Ez az összefüggős dolog nem is rossz ötlet, mivel nálunk is mindenkinek meg van a kis párja csapaton belül. Mondjuk Soohyun és Kiseop kapnak egy egy saját kispárnát, mert mindegyik hisztizik, hogy a másik kiszedi a feje alól. Aj és Dongho kapnak névre szóló saját törölközőket és egy nagy közöset, mert mindig össze keverik egymásét és ezen megy a vita. - szusszanok egy picit. Hát nem is olyan nehéz nekik találni valamit. - Eli és Hoon meg kapnak telefon díszeket, mert egyforma a telefonjuk és mindig bosszankodnak, hogy a másikét viszik minden hova. Úgy hogy Eli kap egy mini galambot, Hoon meg egy mini nyuszit.

- Na látod, nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mit vegyél. - simogatja meg a buksimat. - Viszont kérnék egy kis idegenvezetést, hogy hol találok valami áruházat, mivel te laktál itt, nem én.

Elmagyarázom neki merre kell menni. Az oda vezető útig nem is beszélgetünk tovább. Kezdek rájönni, hogy ő nem a szavak embere. Jobban szeret csöndben ülni és másokat hallgatni. Az áruházban jól elvagyunk. A Rukinak való ingvétel nagyon vicces volt. Egyből a gyerekosztályra ment. Ez annyira szemét volt tőle, de vicces is. Persze átrángattam a felnőtt osztályra és ott találtunk neki egy nagyon jó inget. Utána elmentünk enni. Persze nem hagyott fizetni, viszont megint nagyon zavarba hozott. Levágott egy darabot a saját ételéből és a számba adta, hogy kóstoljam meg, ott mindenki előtt egy étteremben. Bár tény és valóan nagyon finom volt amit evett. Mikor az ebéddel végeztünk, benéztünk egy ajándékboltba. Ott le kellett adnom a rendelést a törülközőkre. Azt mondták, holnapra kész lesz és vissza kell értük jönnünk. De ott találtam párnákat, meg telefondíszt is. Ezért szeretek Amerikában vásárolni, mert itt minden egy helyen van. Rei vett Kaiéknak feliratos pólókat. Az egyikre az van írva „Én csak őt szeretem”, a másik elejére meg „Még szép, hogy csak engem”, a hátuljára meg „Én is szeretem őt”. Először kicsit bunkónak találtam, de jobban átgondolva elég vicces pólók. Aoi-nak meg végül egy gitáros köldök piercinget vett, meg egy másikat a szájába, célzásként, hogy rakja vissza. Vett még egy pólót a Dir en Grey-es Kaorunak. Mint megtudtam a telefonszámomért cserébe kapja ezt. Természetesen Sex Pistols-os volt, milyen más. Mint megtudtam, a JRock-erek imádják a Sex Pistols-os cuccokat, úgy hogy mindjárt magának is vett egy pólót és mondván "mostantól nekem is szeretnem kell", így én is kaptam egyet. Annyira nem örültem a pólón lévő dolognak, de hogy tőle kaptam és hogy van egyforma pólónk, annak annál inkább. Még veszünk ezt azt, közben ő berohan egy ékszereshez, amíg én aranyos kis plüssállatokat nézem. Találtam egy pici sünit, amit meg is vettem neki, mert annyira rá emlékeztetett, mivel felzselézett hajjal olyan kis süni szerű. Otthon persze a pólómat is betette a fa alá még egy kis dobozkával. Én pedig beültettem a kis sünit. Persze fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mi van a kis dobozkában, de ultimátumot kaptam hozzá, miszerint is majd csak szilveszterkor nyithatom ki.

Este letelepedtem a kanapéra, ő pedig mellém mászott, az ölébe húzott és elkezdett a hajammal játszani. És ez így ment a többi este is, csak az volt a baj, hogy nagyon hamar elteltek a napok. Hiába nem volt Reita belekalkulálva a karácsonyomba, szebb ajándékot nem is kaphattam volna a sorstól nála. Bár nem tudom, hogy ő is így van-e ezzel, de én nagyon jól érzem vele magam.

Az utolsó nap reggelén - mikor már mindennel készen voltunk - jöttem rá, hogy anyukámék összeesküdtek Reitával ellenem. Az előszoba boltíve alatt álltunk, mikor apu elkezdett köhécselni, anyu meg csak kirángatta az előszobából.

- Ezeknek meg mi bajuk van? - nézek nagy szemekkel Reitára.

- Fagyöngy alatt állunk. - jelenti ki. Átkarolja a derekam és közelebb húz magához. - Ez tudod mit jelent? - és időt se hagyva nekem, hogy bármire is gondolhassak, lecsap az ajkamra. A vágy elemi erővel önt el, még sosem éreztem ilyet. Lassan végig nyal az alsó ajkamon, bebocsátást kérve, én pedig egy sóhajjal meg is adom neki. Centiről centire térképezzük fel egymás ajkait, kihasználva minden kis időt, belesve minden kis zugba. Óráknak tűnő percekig tartott a csókunk, minden apró négyzetcentimétert lángra lobbantva ezzel a testemben. Pihegve szakadok el az ajkaitól, ő pedig csak oda hajol és ad még egy apró puszit a számra, mire varázsütésre a szüleim is visszatértek.

- Ez eddig nem volt itt. - motyogom az orrom alatt, mire Reita hangosan felnevet. Úgy látszik, mégse voltam elég halk.

Elbúcsúzkodunk anyutól, mert ő itthon marad. Apu kivisz minket a reptérre. A gép felszállása előtt Reita kezet fog vele, apu pedig valamit a fülébe súg, hogy én ne halljam. Ő csak megköszöni és bólint. Én is elbúcsúzom tőle, megölelgetem és megígérem neki, hogy nemsokára jövők megint.

A gépen hazafelé nem igazán beszélgetünk. Rei megint átalussza az utat, megint a vállamnak dőlve, de most végig fogja a kezem is közben. Olyan meghitt ez az egész. Mikor megérkeztünk, felhívta az egyik csapattársát, hogy jöjjön érte. Mondta, hogy én ne szóljak senkinek, engem is elvisznek. Kai 15 percen belül ott van értünk. Először engem visznek haza a kis bérelt házunkhoz. Útközben felhívom a fiúkat, hogy jövők. A lakás elé érve már mindenki kint pattog az utcán rám várva. Dongho fut oda hozzám először, mikor kiszállok a kocsiból.

- Hol az ajándékom? - néz rám nagy kiskutya szemekkel.

- Neked is szia Dodo. - mosolygok rá, és csak megütögetem a buksiját.

- Na mi van kölyök, nem bírsz megint magaddal? - szól rá rögtön Eli és már el is kezdődik a szokásos húzza-vonna. - Ki hozott haza? - szegezi nekem a kérdést, de nem is kell válaszolnom, mert Rei kiszáll a kocsiból, oda lépve hozzám a többieknek csak egy köszönést oda vakkantva.

- Meddig leszel Japánban? - veszi le a vállamról a táskát a földre rakva, majd össze fonja ujjaink.

- Még egy hónapig, de azt is csak mert turnézunk. 3.-án indulunk. - válaszolok halkan, és látom, hogy a többiek nagy szemekkel lesnek minket.

- Ennek örülök. Már féltem, hogy korábban haza mész. Nem mintha oda nem mennék utánad, ha úgy van. - mosolyodik el. - Most mennem kell, mert Ruki rendkívüli próbát hívott össze a szilveszteri koncert miatt. Remélem te is ott leszel, dobtam egy jegyet a tatyódba. Ha kéne még csak szólj, neked bármennyit szerzek. - a másik kezével végig simít az arcomon, majd ad a számra egy puszit. - Ugye tudod, hogy mi most járunk? - kacsint rám, ad még egy apró csókot majd beszáll az autóba és elhajt.

A többiek egész nap róla faggattak, és hogy mi van velünk. Persze mikor mindent elmeséltem, már ők is jönni akartak a koncertre. Elég jól fogadták a dolgokat. Este Reita többször is felhívott. Azt mondta, amikor van szabad ideje és eszébe jutok, mindig felfog hívni, mint most is 15-ször. Bár mondta, hogy most legszívesebben le se tenné, csak közben kipakolt, meg megfürdött. És ez így ment minden nap, persze amikor tudott átjött, vagy elmentünk valahova. Párszor nála is aludtam ez alatt az egy hét alatt szilveszterig.

A koncert nagyon jó volt, nagyon élveztem, még egy számukat se hallottam eddig. De az elején, mikor csak ő és Kai voltak a színpadon, az iszonyatosan tetszett! Sose gondoltam volna, hogy így is be lehet gerjeszteni a tömeget. Aztán a koncert után jött az after party, amire mi is hivatalosak lettünk. Ott egyszer csak a kezembe adta a kis fekete dobozt, amit csak szilveszterkor nyithatok ki. Persze én rögtön neki estem a doboznak, és egy ugyan olyan karkötő volt benne, mint amilyen az öv, belevésve csak annyi „örökre”.

És ennek már 5 éve. Épp itt ülünk a repülőtéren megint, karácsony lesz pár nap múlva és mi megyünk Los Angelesbe. Azóta voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink. Mindketten megbarátkoztunk a másik bandájával. Igaz, nehéz fent tartani egy távkapcsolatot, de nekünk sikerült, és egyre jobban megy. Bár néha nagyon rossz a távolság, de van, mikor csak egy hétvégére kiruccanunk a másikhoz. De azért Rei néha nehezen viseli el, hogy mikor nálunk van, tekintettel kell lenni a többiekre. De idén karácsonykor ezt a dolgot is megoldom. Vettem egy kis hétvégi házat kettőnknek, hogy ne kelljen a többiekkel lennünk, és kettesben lehessünk. Ez lesz az idei karácsonyi ajándéka.

Egy kis ház, amiben csak ő és én vagyunk, meg a karika gyűrű a kezünkön… 

Vége

By: Akiyama Kurobara